(A címre kattintva eljuttok a hozzászólásokhoz!)
Sziasztok!
Ez a kérdés gyötör az elmúlt két hónapban. Hogy vajon tényleg hiszek-e Istenben? Mert, ha Krisztusban vagyok, tényleg igazából, valahogy másmilyennek kellene lennem. A Lélek munkájának következtében, a jellememnek tükröznie kellene Krisztus jellemét. Cselekedeteimben Krisztusi elveket kellene megvalósítanom. Mindezt szüntelen. Még álmomban is Krisztust kellene imádnom.
És tudom az Írásból, hogy a cselekedetek nélküli hit az ördögök hite.
"Te hiszed, hogy az Isten egy. Jól teszed. Az ördögök is hiszik, és rettegnek."(Jak2:19)
És amikor elsétálok egy ember mellett, legyen az egy hajlékalan vagy épp egy osztálytársam, vagy bárki, néha rádöbbenek, hogy nincs bennem meg az a lelkület, hogy ha rászorul, a házamba bevigyem, enni-inni adjak neki, felruházzam, stb. Hogy valóságban szeressem és segítsek neki. Majd valami hozzáértő szervezet hatékonyan megoldja, nem? Majd imádkozom érte, aztán az Úr majd elintézi, nem?
Mi az, amin le tudjuk mérni a saját hitünket? És ha be kell lássuk, hogy nem üti meg a mércét, mit tehetünk?
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
Bejegyzések
Szia Misi Sziasztok!
VálaszTörlésEzzel a hajléktalan kérdéssel itt a fővárosban szinte naponta találkozok és sokat "gyötört" engem is a gondolat, hogy mit is tehetek a hajléktalanokért, volt hogy elmentem és bevásároltam egyiküknek, szendvicseimet szoktam odaadni, de ez tényleg Krisztusi szeretet, cselekedet? és nem csak sajnálatból teszem? És arra jöttem rá ha segíteni szeretnék akkor egy beszélgetés az segíthet, de erre még nem volt erőm az Úrban. Arra jöttem rá, hogy fontos megtalálni, hogy hol is szeretne látni az Úr, biztosan rám bizatott az illető, hajléktalan? Mostanában a mindennapi cselekedeteimbe igyekszem bevinni Jézust a buszon villamoson mosogatás közben igéjén gondolkodok, imádkozok, nem egyszerű.
Amikor kilátástalannak tűnik minden az életemben akkor igyekszem megmaradni az Úr mellett tudva azt, hogy jót tervezett az életem felől, de amikor kell akkor szkanderezek Vele, addig is fogom a kezét...
most ennyi jutott eszembe, Isten áldjon titeket!
Bence
Szia Misi!
VálaszTörlésA legfobb jora valo torekves a cselekedeteinkben nagyon szep celkituzes, sok belso munkaval jar.
Neha nehez meghuzni onmagunk hatarait es senkit nem tudunk megvaltani, de a krisztusi ertekrendet kepesek lehetunk magunkban megerosodni hagyni.
Mindaz, amit magadon munkalkodva elersz, erositi a hitedet is abban,hogy jo uton haladsz. Ezzel pedig masoknak is segitesz.
Jo munkalkodast kivanok Neked!
Sziaszok!
VálaszTörlésNagyon örülök, hogy hozzászóltatok! Vuhú, hamarosan tényleg blog lesz :)
Elsőbbség a hölgyeké :), tehát Margitnak:
"Neha nehez meghuzni onmagunk hatarait..."
Igen, néha (és most igazából magam nevében beszélek) nagyon nehéz megtalálnunk helyünket Isten rendjében. Megtalálni a határt evangelizáció és "térítés" közt. (Mert úgy gondolom evangelizálni nekünk kell, de a térítés a Szent Lélek munkája.) Vagy megtalálni a határt szülőknek pl. gondoskodás és kényeztetés közt.
De a munkáink által elért eredményben, vajon tényleg "van határ"? Ha azt mondjuk, igen, nem esünk-e abba a hibába, hogy lebecsüljük Istent? Ilyesmire gondolok:
"Illés ember volt, hozzánk hasonló természetű; és imádsággal kéré, hogy ne legyen eső, és nem volt eső a földön három esztendeig és hat hónapig..."(Jak5:17)
Vannak nekünk ilyen tapasztalataink? Jó, persze nem feltétlenül ilyen horderejű, de akár miért is ne? Megéljük nap mint nap Istent, percről percre, pillanatról pillanatra az Ő végtelen hatalmát? És cselekedeteink gyümölcse belefér-e a száz annyi, 60 annyi vagy 40 annyi kategóriába? Nem vagyunk-e igaziból egy tálentumos szolgák?
(Akik esetleg nem olvasták: Mt13:8, Mt25:14-30)
De köszönöm a bátorítást, jól esett nagyon :)
Átkanyarodva Bencéhez:
"Mostanában a mindennapi cselekedeteimbe igyekszem bevinni Jézust a buszon villamoson mosogatás közben igéjén gondolkodok, imádkozok..."
Igen, nekem is ez a célom! Mert azt figyeltem meg, hogy általában kényelmesen megnyugszunk vallási szokásainkban, vagy Krisztus kegyelmében (amely mintegy eltátott szájba sültgalambként belerepül). És nem törekszünk a jobbra. (A jó nem elég jó, ha tőlünk jobbat várnak.) Ez a laodiczeai állapot valahogy nagyon-nagyon jellemző ma, nem úgy látjátok ti is? Ez a lágymelegben ücsörgés.
"Mivel ezt mondod: Gazdag vagyok, és meggazdagodtam és semmire nincs szükségem; és nem tudod, hogy te vagy a nyomorult és a nyavalyás és szegény és vak és mezítelen:"
És úgy gondoljuk, hogy a rákövetkező tanács:
"Azt tanácslom néked, hogy végy tőlem tűzben megpróbált aranyat, hogy gazdaggá légy; és fehér ruhákat, hogy öltözeted legyen, és ne láttassék ki a te mezítelenségednek rútsága; és szemgyógyító írral kend meg a te szemeidet, hogy láss." (Jel3:17-18)
nem ránk, hanem mindenki másra vonatkozik.
A kérdésem a következő:
Mivel tudjuk "lemérni", hogy van-e igazi Krisztusi hitünk vagy nincs?
Mert ezt (csupán) az érzelmeink alapján valószínűleg nem szabad megtennünk, hisz "csalárdabb a szív mindennél".Nekem van egy-két ötletem, hogy mi alapján dönthejük el (természetesen csak magunkról, nem a másikról), hogy van még (bőven) hova fejlődni. És ti mit gondoltok erről?
Kérdezem, hogy van ilyen, hogy nem igazi Krisztusi hit? Szerintem ez a bálvánnyal egyenlő. „Ne legyen más Istened rajtam kívűl” 2Móz 20 3 Ha elfogadtuk Krisztus Megváltónknak és igyekszünk úgy élni, ahogyan Ő, úgy cselekedni, beszélni, szeretettel fordulni az emberekhez… akkor van Krisztusi hitünk. Szerintem ilyen nincs, hogy Ő Krisztusibb életet él, mint én. Lemérni ezt talán nem lehet. Mi alapján mérnéd le, érdekelne? Szolgálat? Kissé tág fogalom. Krisztus előtt minden szolgálat, amit olyan lelkülettel teszünk, mintha Érte tennénk. Pl: ha mérges vagyok valakire, és arra gondolok, hogy mondjuk ő Jézus, akkor nem fogom lekiabálni a fejét. Vagy Jézusnak hogyan tenném meg ezt, meg ezt a dolgot? Valószínűleg mindent beleadnék, mégha nem lenne kedves számomra akkor is.
VálaszTörlésSzerintem az már éppen elég, hogy az ember tisztában van azzal, hogy van még hova fejlődnie, és akar is fejlődni, nem lanyhul el.
Sok áldást a fejlődéshez mindnyájatoknak!
Bence
Szia Bence!
VálaszTörlés"Kérdezem, hogy van ilyen, hogy nem igazi Krisztusi hit?"
Egészen biztosan van!
"Sokan mondják majd nékem ama napon: Uram! Uram! nem a te nevedben prófétáltunk-é, és nem a te nevedben űztünk-é ördögöket, és nem cselekedtünk-é sok hatalmas dolgot a te nevedben?
És akkor vallást teszek majd nékik: Sohasem ismertelek titeket; távozzatok tőlem, ti gonosztevők." (Mt7:22-23)
"Szerintem ilyen nincs, hogy Ő Krisztusibb életet él, mint én."
Ha van is, nem a mi dolgunk megítélni. Másban. De magunkban szerintem muszáj. Megpróbálok értelmesebben kérdezni (bocs, ha eddig zavaros voltam):
Mik azok az elvárások, amelyeket Isten állít irántunk?
Honnan tudom meg ezeket?
Hogyan veszem észre, ha valami nincs rendben a hitéletemmel, mik azok a jelek, amik változásra kell, hogy késztessenek?
Ha észrevettem, hogyan tudok változtatni?
Sziasztok!
VálaszTörlésKonkrét, praktikus szinten szeretnék hozzászólni.
Szerintem csak (vagy legfőképpen) a cselekedetek számítanak. Isten oda tett minket, ahol vagyunk, ergo legeslegelőször a közvetlen környezetünkben kell teljes lelkiismeretünkkel és erőnkkel a legjobbat tenni. Munka, otthon, lakás, család, rend, megbízhatóság. Ha átéljük, milyen hálával tartozunk mindazért, amink van és ha (lehetőleg) szüntelenül törekszünk a jóra, akkor máris "helyben vagyunk". De el kell tudni viselni azt is, hogy nem megy minden a legjobban, gyengék vagyunk esendőek és bíznunk kell és kérnünk kell, hogy megbocsájtást nyerjünk.
Pontosan a határokról van szó, egyetértek. Ha mindenhatóságra törekszünk, ha úgy érezzük, minden egyes hajléktalan, halálos beteg, lelki beteg, árva stb. sorsáért személyes felelősséggel tartozunk és a házunkba kell őt vinni, akkor Isten helyébe akarjuk tenni magunkat, amit nyilván nem szabad. Nem is fogunk sokra menni.
Ha csak eggyel cselekeded, velem cselekedted azt. Nem emlékszem, pontosan hogy szól, de a lényege ez: esendő emberek, porszemek vagyunk, ne akarjunk óceánként viselkedni. Kicsik vagyunk, kicsit tehetünk, véges az erőnk.
Én azon az állásponton vagyok, hogy pont fordítva: támogatni kell a karitatív szervezeteket, mert ők sokkal több helyre elérnek, mint egyetlen ember és szervezetten sokkal ésszerűbben tudnak segíteni.
Mindez persze nem jelenti azt, hogy ne adjunk a hajléktalannak adományt, ennivalót stb. Csak annyit jelent, hogy be kell látnunk, nem léphetünk Isten helyébe, nem akarhatunk mi magunk megoldani minden problémát. Ilyesmire törekedni sem szabad.
Szerintem az első és legfontosabb lépés pont ez, amit írsz: az önvizsgálat, a törekvés és az, hogy ne önmagában őrlödjön az ember, ne képzelje magát túl nagynak, túl erősnek. Apró lépésekben kezdje, minden napnak adja meg a jócselekedetét (pl. minden kötelességét elvégzi, imádkozik, önvizsgál) és így lehet lassan fokozatosan építkezni és egy szép életet felépíteni.
Üdv mindenkinek mama
Szia Mama, sziasztok!
VálaszTörlésSzerintem az idézett íge lényege nem az, amit mondasz:
"Ha csak eggyel cselekeded, velem cselekedted azt. Nem emlékszem, pontosan hogy szól, de a lényege ez: esendő emberek, porszemek vagyunk, ne akarjunk óceánként viselkedni. Kicsik vagyunk, kicsit tehetünk, véges az erőnk."
Rögötön rá ugyanis az következik, hogy ha egyel is nem cselekedted meg, Vele nem cselekedted meg!
Az íge így szól:
"Akkor ezt mondja a király a jobb keze felől állóknak: Jertek, én Atyámnak áldottai, örököljétek ez országot, a mely számotokra készíttetett a világ megalapítása óta.
Mert éheztem, és ennem adtatok; szomjúhoztam, és innom adtatok; jövevény voltam, és befogadtatok engem;
Mezítelen voltam, és megruháztatok; beteg voltam, és meglátogattatok; fogoly voltam, és eljöttetek hozzám.
Akkor felelnek majd néki az igazak, mondván: Uram, mikor láttuk, hogy éheztél, és tápláltunk volna? vagy szomjúhoztál, és innod adtunk volna?
És mikor láttuk, hogy jövevény voltál, és befogadtunk volna? vagy mezítelen voltál, és felruháztunk volna?
Mikor láttuk, hogy beteg vagy fogoly voltál, és hozzád mentünk volna?
És felelvén a király, azt mondja majd nékik: Bizony mondom néktek, a mennyiben megcselekedtétek egygyel az én legkisebb atyámfiai közül, én velem cselekedtétek meg.
Akkor szól majd az ő bal keze felől állókhoz is: Távozzatok tőlem, ti átkozottak, az örök tűzre, a mely az ördögöknek és az ő angyalainak készíttetett.
Mert éheztem, és nem adtatok ennem; szomjúhoztam, és nem adtatok innom;
Jövevény voltam, és nem fogadtatok be engem; mezítelen voltam, és nem ruháztatok meg engem; beteg és fogoly voltam, és nem látogattatok meg engem.
Akkor ezek is felelnek majd néki, mondván: Uram, mikor láttuk, hogy éheztél, vagy szomjúhoztál, vagy hogy jövevény, vagy mezítelen, vagy beteg, vagy fogoly voltál, és nem szolgáltunk volna néked?
Akkor felel majd nékik, mondván: Bizony mondom néktek, a mennyiben nem cselekedtétek meg egygyel eme legkisebbek közül, én velem sem cselekedtétek meg.
És ezek elmennek majd az örök gyötrelemre; az igazak pedig az örök életre." (Mt25:34-46)
Számomra ebből az derül ki, hogy készen kell állnom arra, hogy én személyesen segítsek bárkinek, akinek szüksége van rá. Az erőt az Úr adja, ahogyan a lehetőséget is az Úr teremtette a segítésre. Isten eszközeivé szerintem is akkor válunk, ha nem a saját porszemnyi erőnkből akarunk cselekedni, hanem ha hagyjuk, hogy Isten felhasználjon minket és cselekedjen általunk. Az óceán viszont óceán. :) Ezt mondta Jézus:
"Bizony, bizony mondom néktek: A ki hisz én bennem, az is cselekszi majd azokat a cselekedeteket, a melyeket én cselekeszem; és nagyobbakat is cselekszik azoknál; mert én az én Atyámhoz megyek." (Jn14:12)
Isten helyébe akkor helyezzük magunkat, ha a segítésért cserébe hálát, dicsőséget várunk. Mert ezek Istent illetik meg egyedül.
És ezt is mondta az Úr:
"Felele nékik Jézus: Nincs-é megírva a ti törvényetekben: Én mondám: Istenek vagytok?
Ha azokat isteneknek mondá, a kikhez az Isten beszéde lőn (és az írás fel nem bontható)..."(Jn10:34-35; a 82. zsoltárra utal Jézus)
Istenek vagyunk, mert az Isten Lelke képes munkálkodni általunk. (De ehhez hagyni kell, hogy először bennünk munkálkodjon!)
Befejezésül hadd idézzem még az alábbi történetet:
"És mikor a sokasághoz értek, egy ember jöve hozzá, térdre esvén ő előtte,
És mondván: Uram, könyörülj az én fiamon, mert holdkóros és kegyetlenül szenved; mivelhogy gyakorta esik a tűzbe, és gyakorta a vízbe.
És elvittem őt a te tanítványaidhoz, és nem tudták őt meggyógyítani.
Jézus pedig felelvén, monda: Óh hitetlen és elfajult nemzetség! vajjon meddig leszek veletek? vajjon meddig szenvedlek titeket? Hozzátok őt ide nékem.
És megdorgálá őt Jézus, és kiméne belőle az ördög; és meggyógyula a gyermek azon órától fogva.
Ekkor a tanítványok magukban Jézushoz menvén, mondának néki: Mi miért nem tudtuk azt kiűzni?
Jézus pedig monda nékik: A ti hitetlenségetek miatt. Mert bizony mondom néktek: Ha akkora hitetek volna, mint a mustármag, azt mondanátok ennek a hegynek: Menj innen amoda, és elmenne; és semmi sem volna lehetetlen néktek.
Ez a fajzat pedig ki nem megy, hanemha könyörgés és bőjtölés által."(Mt17:14-21)
Milyen jelei vannak, ha változásra van szüksége a hitéletemnek?
Hogyan jutok el az önismeretre?
Mihez mérjük magunkat?
Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.
VálaszTörlésIgen, van ebben igazság, de éppen mivel a jobbján allóknak mondja (az igazaknak), hogy amennyiben megcselekedtétek eggyel... stb., ez azt jelenti, hogy eggyel már elég megcselekedni a megigazuláshoz.
VálaszTörlésa balján állóknak pedig azt mondja, amikor értetlenkednek, hogy amennyiben nem cselekedtétek meg eggyel...
Itt persze értelmezés kérdése, hogy értjük: legalább eggyel vagy minden eggyel (minden egyivel).
De mivel eggyel megcselekedni már a jobb oldalra engedett állni, magam inkább a legalább eggyel olvasatot tartom érvényesnek, szerintem lelkiségben is ez felel meg. Ugyanis ha minden eggyel kellene megcselekedni, akkor nem kerülhetnének a jobb oldalra azok, akik megcselekedték eggyel.
Azzal persze egyetértek, hogy készen kell állni.
Szerintem Jézus soha nem várt hálát cserébe a segítségért és talán Isten sem de ebben bizoyntalan vagyok. A hála jön inkább, nem?
Összegezve úgy érzem, arról van szó, hogy törekedni akarunk a legjobbra, a számvetésnél pedig örülhetünk a jónak.
De az nagyon jó, ha az ember törekszik és javulni akar.
Sziasztok!
VálaszTörlésAz alapkérdésről: szerintem ez minden keresztényt gyötör és talán így van ez jól, hisz bármikor is mondanám, hogy ennél többet már nem tehetnék valakiért, ennél keresztényebben már nem élhetnék, sosem lenne igaz, mert mindig lehetne többet, tisztábban és közelebb az Istenhez. Úgyhogy szerintem "addig jó" míg gyötörnek ilyen kérdések, amíg a lelked figyelmeztet a mulasztásokra, mert akkor folyton benned lehet a jóra/jobbra való törekvés és egész életedben tudod majd keresni/kérni a bennünk lakó Szentlélek vezetését.
Én arra törekszem, hogy a gondolataimat át tudjam engedni Istennek, az emlékeket, az álmokat letenni és hagyni, hogy esetleg szétmálljanak akár a legkedvesebb és legtitkosabban szeretett gondolatok is, ha Ő úgy akarja. A másik pedig, hogy ne maradjon olyan területe az életemnek, ahonnan ki akarom zárni Őt...
"Mihez mérjük magunkat?"
Szerintem csak tartsd magad legjobb önmagadhoz:) ez nem verseny, mert szerintem nincsenek helyezések a mennyben, nem lehet előre tervezni (mint ahogy itt a földön), hogyha ilyenmegolyan hívő életet élek, akkor nemcsak feltámaszt Isten, de vmi pluszt is jelent majd nekem a múlt. Egyszerűen nem tudjuk mi lesz, de nem is kell, mert örülhetünk, ha odáig eljutunk.
Nekem mikor ritkán sikerül sohatöbbé szilárdsággal letenni egy bűnt Isten elé, az olyan, mintha a nap egy pillanatra kisütne és bevilágítana egy újabb kisebb szakaszt a keskeny úton. Ez lehet nem több a holnapnál, de mégis megnyugató, hogy jófelé indulok tovább:)
Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.
VálaszTörlésEzt a megjegyzést eltávolította a szerző.
VálaszTörlésSzia zS!
VálaszTörlésNagyon örülök, hogy hozzászóltál! :)
Valóban, nem verseny. Nem verseny, hanem munka. És mindenkinek ugyanaz a jutalma a végén, az üdvösség. Ez kiderül a szőlőmunkások pédázatából (Mt20:1-16).
Ha Isten velem van, ha Krisztusban vagyok, annak eredménye van. Szemmellátható, kézzelfogható, valóságos eredménye. Mégpedig csodálatos eredménye. Ezért mondja Krisztus: "A ki hisz én bennem, az is cselekszi majd azokat a cselekedeteket, a melyeket én cselekeszem"(Jn12:44)
Cselekszem azt amit Krisztus? Nem? Változtatnom kell a hitéletemen.
Só vagyok a világnak? Világosság? Nem? Változtatnom kell a hitéletemen.
Ehhez mérjük magunkat: "Legyetek azért ti tökéletesek, miként a ti mennyei Atyátok tökéletes."(Mt5:48)
Tényleg hiszek Istenben?
Ha hiszek, ismerem és szeretem Őt. Ha szeretem Őt, az Ő parancsolatait megtartom.
Embertársaink szeretete ott kezdődik, hogy Isten parancsolatait megtartom. Isten parancsolatainak a megtartása pedig abban végződik, hogy szeretem az embereket - jó cselekedetekkel és valósággal.
Ezzel foglalkozik János első levele. Érdemes elolvasni! Egy pár idézet kedvcsinálóul:
"És arról tudjuk meg, hogy megismertük őt, ha az ő parancsolatait megtartjuk. A ki ezt mondja: Ismerem őt, és az ő parancsolatait nem tartja meg, hazug az, és nincs meg abban az igazság."(1Jn2:3-4)
"Ez pedig az ő parancsolata, hogy higyjünk az ő Fiának, a Jézus Krisztusnak nevében, és szeressük egymást, a mint megparancsolta nékünk. És a ki az ő parancsolatait megtartja, az Ő benne marad és Ő is abban; és abból ismerjük meg, hogy bennünk marad, abból a Lélekből, a melyet nékünk adott."(1Jn3:23-24)
"Abból ismerjük meg, hogy szeretjük az Isten gyermekeit, hogyha az Istent szeretjük, és az ő parancsolatait megtartjuk.(1Jn5:2)"
Jézus maga ezt mondta:
"A ki ismeri az én parancsolataimat és megtartja azokat, az szeret engem; a ki pedig engem szeret, azt szereti az én Atyám, én is szeretem azt, és kijelentem magamat annak."(Jn14:21)
Ez az üdvösség lehetősége. Ismerni kell és megtartani, hogy Krisztus az ítéletkor megtartson minket és ne hasson rajtunk a második halál.
Hogyan ismerhetjük hát meg a parancsolatokat?
Az Isten beszédéből. Az Isten beszédét pedig a Bibliából. És honnan tudjuk, hogy megtartjuk azokat?
Onnan, ha mi is úgy cselekszünk-beszélünk, ahogyan Isten küldöttei cselekedtek, ahogyan olvashatjuk az Írásokban.
"Mert a kit az Isten küldött, az Isten beszédeit szólja; mivelhogy az Isten nem mérték szerint adja a Lelket." (új kat. ford.: "...nem méri szűken a Lelket, amikor adja." Jn3:34)
Vagy bennünk van a Lélek és akkor cselekedeteink Krisztus cselekedeteivel lesznek összhangban, vagy nincs bennünk és akkor a Mammonnak szolgálunk.
Nagyon-nagyon sokan a laodíczeai lágymelegben csücsülünk (érdemes elolvasni! Jel3:14-22). Pedig Krisztus nagyon-nagyon hamar eljő. De mi lesz így velünk? "Így mivel lágymeleg vagy, sem hideg, sem hév, kivetlek téged az én számból."(Jel3:16)
Ha Isten népéhez tartozunk, annak jele van:
"Itt van a szenteknek békességes tűrése, itt a kik megtartják az Isten parancsolatait és a Jézus hitét!"(Jel14:12)
Mik az Isten parancsolatai? Ezek:
"Ne legyenek néked idegen isteneid én előttem.
Ne csinálj magadnak faragott képet, és semmi hasonlót azokhoz, a melyek fenn az égben, vagy a melyek alant a földön, vagy a melyek a vizekben a föld alatt vannak.
Ne imádd és ne tiszteld azokat; mert én, az Úr a te Istened, féltőn-szerető Isten vagyok, a ki megbüntetem az atyák vétkét a fiakban, harmad és negyediziglen, a kik engem gyűlölnek.
De irgalmasságot cselekszem ezeriziglen azokkal, a kik engem szeretnek, és az én parancsolatimat megtartják.
Az Úrnak a te Istenednek nevét hiába fel ne vedd; mert nem hagyja azt az Úr büntetés nélkül, a ki az ő nevét hiába felveszi.
Megemlékezzél a szombatnapról, hogy megszenteljed azt.
Hat napon át munkálkodjál, és végezd minden dolgodat;
De a hetedik nap az Úrnak a te Istenednek szombatja: semmi dolgot se tégy azon se magad, se fiad, se leányod, se szolgád, se szolgálóleányod, se barmod, se jövevényed, a ki a te kapuidon belől van;
Mert hat napon teremté az Úr az eget és a földet, a tengert és mindent, a mi azokban van, a hetedik napon pedig megnyugovék. Azért megáldá az Úr a szombat napját, és megszentelé azt.
Tiszteld atyádat és anyádat, hogy hosszú ideig élj azon a földön, a melyet az Úr a te Istened ád te néked.
Ne ölj.
Ne paráználkodjál.
Ne lopj.
Ne tégy a te felebarátod ellen hamis tanúbizonyságot.
Ne kívánd a te felebarátodnak házát. Ne kívánd a te felebarátodnak feleségét, se szolgáját, se szolgálóleányát, se ökrét, se szamarát, és semmit, a mi a te felebarátodé."(2Móz20:3-17)
Velünk az Isten! :)
Nyugodtan szóljatok még hozzá, nem én vagyok a hegyi beszéd, csak bátran-bátran! Vasárnap estétől a következő téma lesz már a középpontban.
Nagyon-nagyon köszönöm a hozzászólóknak bátorságukat és őszinteségüket, számítok rátok a továbbiakban is! Akik pedig esetleg olvasták, de nem mertek hozzászólni, egészen nyugodtan! Mindenki véleménye mindenkit érdekel, hisz nincs érdekesebb, mint a másik ember.
Kívánom, hogy a Szent Lélek közössége legyen velünk mindvégig, vezessen el minket minden igazságra és pecsételjen el minket az Ő dicsőséges napjára, az Úr Jézus nevében! Úgy legyen! :)
(Eltartott egy darabig, míg sikerült a dőlten írni az idézeteket. A félresikerült próbálkozásokat töröltem, nem hozzászólásokat!)
VálaszTörlés